Enyim, tied, övé by Mór Jókai

,,A puskákról lecsavarták a szuronyokat, hogy ne villogjanak az éjszakában, a pipákat zsebredugták, s azzal elindult a csapat, vezetve a lévitától a zsombékos söppedéken keresztül, takarva a nádasoktól; bujkálva a fűzbozótok között; néhol egy árok mentében lekussadtan lappangva tovább, többször övig gázolva a posványban. A lévita a barátcsuhában messze járt elől, tájékozva az utat, s jelt adva remekül utánzott vadlúdkiáltással, mikor megtalálta az elvesztett ösvényt.A Göncöl-csillagkép nagyot fordult már az égen: éjfélre járt az idő, mikor egy száraz dombhoz jutott a lévita, melyen hegyes gúla volt rakva nádkévékből. Ott megállt, és elkezdett vonítani, mint a nőstény farkas. Ez volt a jel, hogy célnál vannak.A nádastul egy hosszú sor törpefűzfa vonult végig egy nagy épületig, melynek teteje kétakkora, mint a fala, s mely félig belefekszik a Sióba. Ez az uzdi malom.Egy ablaka vérveres fénnyel világít a távolba; körüle mély csend van. Csak a mögötte kiemelkedő sugár jegenyefák zúgnak a koronként feltámadó szélben. Ez is jó szövetséges. Elrejti a közeledő léptek zaját.Az ellenfélnek még csak előőrsei sem voltak kiállítva, annyira bizton érezte itt magát (vagy annyira hiányzott nála minden katonai fegyelem). A sok napi keserves úttól agyonfáradva, mély álomnak adta magát minden ember.A támadó csapat akadálytalanul, nyílt kapun keresztül juthatott az udvarra."