Emlékszem az els? nyárra anyám halála után. Érzem a gin-tonik szokatlan ízét. Lassú melegét, ami átjár. Tompítja a fájdalmat és enyhíti a félelmet.A halált, a gyászt és a veszteséget öt lépésben engedjük közel magunkhoz: elutasítás, düh, alkudozás, depresszió és belenyugvás. Erre az öt jelképes fejezetre oszlik Claire Bidwell Smith könyve is, amelyben felidézi a szülei halálának árnyékában eltelt fiatalságát, majd azt az utat is, amelyet e súlyos teherrel a lelkében megtett. Hosszú volt ez az út, alkohol és drogok buktatóival, pusztító és függ?séget okozó kapcsolatok zsákutcáival. Claire alig múlt tizennégy éves, amikor a szüleinél szinte egyszerre diagnosztizáltak rákbetegséget, és csupán huszonöt éves, amikorra már mindkett?jüket eltemette. A kétségbeesés és a magány eleve kudarcra ítélt kapcsolatokba ?zte, amelyben démonaival küzdve megsértett másokat, és maga is megsérült.Fájdalma egyszerre volt pajzs és gát is: egyfel?l védelmezte a további fájdalomtól és a szembenézés kényszerét?l, másfel?l érzéketlenné tette az élet új lehet?ségei iránt. A gát leomlásával azonban végül szembenézett félelmei forrásával és emlékeivel, s végre elfogadta szülei halálát.Útjának leírása kegyetlenül ?szinte és kegyetlenül gyönyör?. Mindnyájunkhoz szól, hiszen a gyász mindennapos tapasztalat, mindnyájunkat utolér. Claire Bidwell Smith küzdelme nem volt hiábavaló: célba érésének egyik bizonyítéka, hogy ma sikeres gyászterapeutaként dolgozik Los Angelesben.Bátor és okos könyv nagy-nagy veszteségekr?l és még nagyobb szeretetr?l. Mindaz a nyers igazság, mindaz a küzdelmek árán elért kifinomultság, melyet ez a visszaemlékezés elénk tár, teljesen leny?gözött. (Cheryl Strayed, a Vadon szerz?je)